Karitászcsoportok

Egyházmegyei Karitász / Karitászcsoportok

Egyházmegyei Karitászcsoportok

A Karitász, mint mozgalom a plébániák kis önkéntes segítő közösségeinek munkájában jelenik meg. Az Egyházmegyei Karitász ezeknek a kis közösségeknek a munkáját segíti és koordinálja lehetőségei szerint.

A székesfehérvári egyházmegyében 94 plébánián működik önkéntes karitász csoport. Ezek a kis tevékeny közösségek foglalkoznak beteglátogatással, éhesen iskolába küldött gyerekek reggeliztetésével, hátrányos helyzetű gyerekek számára szerveznek délutáni klubfoglalkozásokat, beiskolázási segélyt osztanak iskolakezdéskor, idősek számára teadélutánokat, jótékonysági bált szerveznek a közösségek erősítésért. Részt vesznek az országos segélyprogramok rászorulókhoz történő eljuttatásában, megvalósításában. Mondhatjuk azt is, hogy egyfajta családgondozást végeznek, hiszen felmérik a szükségleteket és hiányokat, és az érintettekkel együttműködve fáradoznak az életkörülmények javításán.

Tatabánya

Agárd Plébánia

Alcsútdoboz Plébánia

Baracs Plébánia

Bia Plébánia

Bicske Plébánia

Bodajk Plébánia

Bokod Plébánia

Budajenő Plébánia

Budakeszi Plébánia

Budaörs Plébánia

Csabdi Plébánia

Csákberény Plébánia

Csákvár Plébánia

Csepel-Csillagtelep Plébánia

Csókakő Plébánia

Dég Plébánia

Dunaújváros Plébánia

Enying Plébánia

Érd–Óváros Plébánia

Érd–Parkváros Plébánia

Érd–Postástelep Plébánia

Érd–Tusculanum Plébánia

Érd–Újtelep Plébánia

Érdliget Plébánia

Etyek Plébánia

Fehérvárcsurgó Plébánia

Felcsút Plébánia

Gyúró Plébánia

Halásztelek Plébánia

Iszkaszentgyörgy Plébánia

Iváncsa Plébánia

Kápolnásnyék Plébánia

Kecskéd Plébánia

Környe Plébánia

Kőszárhegy Plébánia

Lepsény Plébánia

Lovasberény Plébánia

Magyaralmás Plébánia

Martonvásár Plébánia

Mezőkomárom Plébánia

Mór Plébánia

Nadap Plébánia

Nagykarácsony Plébánia

Oroszlány Plébánia

Pákozd Plébánia

Pátka Plébánia

Pázmánd Plébánia

Perbál Plébánia

Perkáta Plébánia

Rácalmás Plébánia

Pusztaszabolcs Plébánia

Seregélyes Plébánia

Piliscsaba Plébánia

Pilisszentiván Plébánia

Pilisvörösvár Plébánia

Polgárdi Plébánia

Pusztaegres Plébánia

Ráckeresztúr Plébánia

Sárbogárd Plébánia

Solymár Plébánia

Söréd Plébánia

Szabadbattyán Plébánia

Százhalombatta Plébánia

Szfvár–Almássy telep Plébánia

Szfvár–Belváros Plébánia

Szfvár–Maroshegy Plébánia

Szfvár–Öreghegy Plébánia

Szfvár–Szárazrét Plébánia

Szfvár–Vasútvidék Plébánia

Szfvár–Víziváros Plébánia

Szigetszentmárton Plébánia

Tabajd Plébánia

Tárnok Plébánia

Tatabánya–Bánhida Plébánia

Torbágy Plébánia

Törökbálint Plébánia

Úrhida Plébánia

Velence Plébánia

Vértesacsa Plébánia

Vértesboglár Plébánia

Zámoly Plébánia

Plébániák listája

Agárd Plébánia

Templom titulusa: Szent István király
Plébános: Páli Balázs
Cím: 2484 Agárd, Strand u. 4.
Telefon: (22) 370 350
E-mail: agardplebania@gmail.com
Weboldal: www.agardikatolikus.hu

Alcsútdoboz Plébánia

Templom titulusa: Jézus Szíve
Plébános: Bicske – Szentháromság plébánia látja el
Cím: 8087 Alcsútdoboz, Béke út 21.
Weboldal: www.bicskeiplebania.hu

Baracs Plébánia

Templom titulusa: Boldogságos Szűz Mária neve
Plébános: Mezőfalva – Magyarok Nagyasszonya plébánia látja el
Cím: 2426 Baracs, Ady Endre u. 49.
Telefon: (25) 244 047 (mezőfalvi plébánia száma)

Bia Plébánia

Templom titulusa: Szent Anna
Plébános: Etyek – Sarlós Boldogasszony plébánia látja el
Cím: 2051 Biatorbágy, Szentháromság tér 3.
Telefon: (30) 351 6227
Weboldal: biaikatolikus.hu

Bicske Plébánia

Templom titulusa: Szentháromság
Plébános: Burbela Grzegorz Ludwik SVD
Cím: 2060 Bicske, Hősök tere 1.
Telefon: (22) 350 751
E-mail: bicskeiplebania@gmail.com
Weboldal: www.bicskeiplebania.hu

Bodajk Plébánia

Templom titulusa: Segítő Szűz Mária
Plébános: Mórocz Tamás
Cím: 8053 Bodajk, Szent István tér 1.
Telefon: (22) 410 039
E-mail: bodajkikegyhely@gmail.com
Weboldal: www.bodajkikegyhely.hu

Bokod Plébánia

Templom titulusa: Keresztelő Szent János
Plébános: Mór – Szent Kereszt plébánia látja el
Cím: 2855 Bokod, Fő u. 2.

Budajenő Plébánia

Templom titulusa: Szent Péter és Pál
Plébános: Harkai Gábor
Cím: 2093 Budajenő, Kossuth L. u. 25.
Telefon: (26) 371 468
Weboldal: www.budajeno-plebania.hu

Budakeszi–Makkosmária Templomigazgatóság

Templom titulusa: Angyalok királynéja
Plébános: Budakeszi – Havas Boldogasszony plébánia látja el
Cím: 2092 Budakeszi, Makkosi út 163.
Weboldal: www.budakeszi-plebania.hu/rv_nyito.php?rovat=makkos

Budaörs Plébánia

Templom titulusa: Nepomuki Szent János
Plébániai kormányzó: Nobilis Márió
Cím: 2040 Budaörs, Esze Tamás u. 1.
Telefon: (23) 440 414
E-mail: plebaniahivatal@brke.org
Weboldal: www.brke.org

Csabdi Plébánia

Templom titulusa: Szent László
Plébános: Bicske – Szentháromság plébánia látja el
Cím: 2064 Csabdi, Szabadság u. 39.
Weboldal: www.bicskeiplebania.hu

Csákberény Plébánia

Templom titulusa: Szent Márton
Plébános: Bodajk – Segítő Szűz Mária plébánia látja el
Cím: 8073 Csákberény, Kossuth u. 1.

Csákvár Plébánia

Templom titulusa: Szent Mihály főangyal
Plébános: Gerendai Sándor
Cím: 8083 Csákvár, Szent Mihály tér 7.
Telefon: (22) 354 369
E-mail: csakpleb@citromail.hu

Csepel-Csillagtelep Plébánia

Templom titulusa: Jézus Szíve
Plébános: Kispál György
Cím: 1214 Budapest, Sas u. 10.
Telefon: (1) 276 9323
E-mail: plebania@cs2pl.t-online.hu
Weboldal: csepel2plebania.hu/

Csókakő Plébánia

Templom titulusa: Szent Donát
Plébános: Bodajk – Segítő Szűz Mária plébánia látja el
Cím: 8074 Csókakő, Kossuth u. 9.

Dég Plébánia

Templom titulusa: Szent Anna
Plébános: Lajoskomárom – Borromei Szent Károly plébánia látja el
Cím: 8135 Dég, Széchenyi u. 56.

Dunaújváros Plébánia

Templom titulusa: Krisztus Király
Plébános: Baltási Nándor
Cím: 2400 Dunaújváros, II. János Pál pápa tér
Weboldal: www.dunaujvarosiplebania.hu

Enying Plébánia

Templom titulusa: Nepomuki Szent János
Plébános: Sárbogárd – Szent László király plébánia látja el
Cím: 8130 Enying, Szabadság tér 4.
Telefon: (22) 372 111
E-mail: enyingiplebania@gmail.com

Érd–Óváros Plébánia

Templom titulusa: Szent Mihály arkangyal
Plébános: Érd–Tusculanum – Szent Szűz, az Egyház anyja plébánia látja el
Cím: 2030 Érd, Molnár u. 6.

Érd–Parkváros Plébánia

Templom titulusa: Szent István király
Plébános: Érd–Újváros – Jézus Szíve plébánia látja el
Cím: 2030 Érd, Nyírfa u. 10.
Postacím: 2030 Érd, Karolina u. 1.

Érd–Postástelep Plébánia

Templom titulusa: Kármelhegyi Boldogasszony
Plébános: Diósd – Szent Gellért plébánia látja el
Cím: 2030 Érd, Gellért u. 9.
Telefon: (23) 365 485
E-mail: postasplebania@gmail.com

Érd–Tusculanum Plébánia

Templom titulusa: Szent Szűz, az Egyház anyja
Plébános: Mojzer György
Cím: 2030 Érd, Gárdonyi u. 1/a.
Telefon: (23) 365 576

Érd–Újtelep Plébánia

Templom titulusa: Rózsafüzér királynéja
Plébános: Érd–Újváros – Jézus Szíve plébánia látja el
Cím: 2030 Érd, Csóka u. 7.

Érdliget Plébánia

Templom titulusa: Nagyboldogasszony
Plébános: Maklári István
Cím: 2030 Érd, Topoly u. 1.
Telefon: (23) 375 771

Etyek Plébánia

Templom titulusa: Sarlós Boldogasszony
Plébános: Mészáros Péter
Cím: 2091 Etyek, Hősök tere 17.

Fehérvárcsurgó Plébánia

Templom titulusa: Alexandriai Szent Katalin
Plébános: Bodajk – Segítő Szűz Mária plébánia látja el
Cím: 8052 Fehérvárcsurgó, Kossuth L. u. 1.

Felcsút Plébánia

Templom titulusa: Nagyboldogasszony
Plébános: Bicske – Szentháromság plébánia látja el
Cím: 8086 Felcsút, Rákóczi u. 55.
Weboldal: www.bicskeiplebania.hu

Gyúró Plébánia

Templom titulusa: Szentháromság
Plébános: Martonvásár – Szent Anna plébánia látja el
Cím: 2464 Gyúró, Templom tér 23.

Halásztelek Plébánia

Templom titulusa: Árpád–házi Szent Erzsébet
Plébános: Csepel-Csillagtelep – Jézus Szíve plébánia látja el
Cím: 2314 Halásztelek, Kisgyár u. 44.
Telefon: (24) 474 259
vagy (20) 531 6934 lelkipásztori munkatárs

Iszkaszentgyörgy Plébánia

Templom titulusa: Szentháromság
Plébános: Bodajk – Segítő Szűz Mária plébánia látja el
Cím: 8043 Iszkaszentgyörgy, Rákóczi u. 1.

Iváncsa Plébánia

Templom titulusa: Szent Kereszt felmagasztalása
Plébános: Ercsi – Nagyboldogasszony plébánia látja el
Cím: 2454 Iváncsa, Fő u. 28.

Kápolnásnyék Plébánia

Templom titulusa: Jézus Szíve
Plébános: Velence – Szent István király plébánia látja el
Cím: 2475 Kápolnásnyék, Fő u. 51.
Telefon: (22) 368 298

Kecskéd Plébánia

Templom titulusa: Szent Anna
Plébános: Oroszlány – Munkás Szent József plébánia látja el
Cím: 2852 Kecskéd, Fő u. 8.

Környe Plébánia

Templom titulusa: Vízkereszt
Plébános: Vértessomló – Sarlós Boldogasszony plébánia látja el
Cím: 2851 Környe, Alkotmány u. 11.
Mobil: (30) 096 6156
E-mail: katkornye@gmail.com

Kőszárhegy Plébánia

Templom titulusa: Szent Kereszt megtalálása
Plébános: Polgárdi – Szent István király plébánia látja el
Cím: 8152 Kőszárhegy, Fő u. 95.

Lepsény Plébánia

Templom titulusa: Magyarok Nagyasszonya
Plébános: Sárbogárd – Szent László király plébánia látja el
Cím: 8132 Lepsény, Deák F. u. 34.

Lovasberény Plébánia

Templom titulusa: Sarlós Boldogasszony
Plébános: Tallér Krisztián
Cím: 8093 Lovasberény, Kossuth L. u. 74.
Telefon: (22) 456 306

Magyaralmás Plébánia

Templom titulusa: Nagyboldogasszony
Plébános: Bodajk – Segítő Szűz Mária plébánia látja el
Cím: 8071 Magyaralmás, Fő u. 29.

Martonvásár Plébánia

Templom titulusa: Szent Anna
Plébános: Kovács Zoltán
Cím: 2462 Martonvásár, Dózsa Gy. u. 16.
Telefon: (22) 460 179
Weboldal: www.martonvasar.plebania.hu

Mezőkomárom Plébánia

Templom titulusa: Szent Péter és Pál
Plébános: Lajoskomárom – Borromei Szent Károly plébánia látja el
Cím: 8137 Mezőkomárom, Petőfi S. u. 41.
Postacím: 8136 Lajoskomárom, Ozorai u. 2.

Mór Plébánia

Templom titulusa: Szent Kereszt
Plébános: Ambrózy Tamás
Cím: 8060 Mór, Köztársaság tér 4.
Telefon: (22) 407 446
Mobil: (30) 975 2726
E-mail: moriplebania@gmail.com
Weboldal: www.moriplebania.hu

Nadap Plébánia

Templom titulusa: Palermói Szent Rozália
Plébános: Velence – Szent István király plébánia látja el
Cím: 8097 Nadap, Haladás u. 54.

Nagykarácsony Plébánia

Templom titulusa: Magyarok Nagyasszonya
Plébános: Mezőfalva – Magyarok Nagyasszonya plébánia látja el
Postacím: 2422 Mezőfalva, Kinizsi Pál u. 34.

Oroszlány Plébánia

Templom titulusa: Munkás Szent József
Plébános: Kutschi András
Cím: 2840 Oroszlány, Haraszthegyi út 11.
Telefon: (34) 362 606
Weboldal: www.munkasszentjozsef.hu

Pákozd Plébánia

Templom titulusa: Szent József
Plébános: Agárd – Szent István király plébánia látja el
Cím: 8095 Pákozd, Templomsor 1.
Telefon: (22) 370 350 az agárdi plébánia száma
E-mail: agardplebania@gmail.com
Weboldal: www.agardikatolikus.hu

Pátka Plébánia

Templom titulusa: Szent Anna
Plébános: Lovasberény – Sarlós Boldogasszony plébánia látja el
Cím: 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 29.
E-mail: katolikus.patka@gmail.com
Weboldal: szentannaplebania.blogspot.hu

Páty

Templom titulusa: Szent Anna
Plébános: Lovasberény – Sarlós Boldogasszony plébánia látja el
Cím: 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 29.
E-mail: katolikus.patka@gmail.com
Weboldal: szentannaplebania.blogspot.hu

Pázmánd Plébánia

Templom titulusa: Boldogságos Szűz Szeplőtelen Fogantatása
Plébános: Lovasberény – Sarlós Boldogasszony plébánia látja el
Cím: 2476 Pázmánd, Fő u. 64.

Perbál Plébánia

Templom titulusa: Szent Anna
Plébános: Budajenő – Szent Péter és Pál plébánia látja el
Cím: 2074 Perbál, Hősök tere 1.

Perkáta Plébánia

Templom titulusa: Kisboldogasszony
Plébános: Ercsi – Nagyboldogasszony plébánia látja el
Cím: 2431 Perkáta, Dózsa Gy. u. 1.
E-mail: plebania.perkata@gmail.com

Piliscsaba Plébánia

Templom titulusa: Szűz Mária neve
Plébános: Szilágyi Szabolcs
Cím: 2081 Piliscsaba, Templom tér 12.
Weboldal: www.piliscsaba-katolikus.hu

Pilisszentiván Plébánia

Templom titulusa: Szűz Mária, az Isteni Gondviselés Anyja
Plébános: Solymár – Szűz Mária Szent neve plébánia látja el
Cím: 2084 Pilisszentiván, Szabadság u. 89.

Pilisvörösvár Plébánia

Templom titulusa: Nagyboldogasszony
Plébános: Balla Sándor
Cím: 2085 Pilisvörösvár, Templom tér 1.
Telefon: (26) 330-025
E-mail: info@pivek.hu
Weboldal: www.pivek.hu

Polgárdi Plébánia

Templom titulusa: Szent István király
Plébános: Barta Tibor
Cím: 8154 Polgárdi, Kossuth u. 175.
Telefon: (22) 366 309
E-mail: polgardiplebania@gmail.com
Weboldal: www.polgardiplebania.hu

Pusztaegres Plébánia

Templom titulusa: Szent Kereszt felmagasztalása
Plébános: Sárbogárd – Szent László király plébánia látja el
Cím: 7018 Sárbogárd, Kossuth L. u. 48.

Pusztaszabolcs Plébánia

Templom titulusa: Szent Imre
Plébános: Dunaújváros – Krisztus Király plébánia látja el
Cím: 2490 Pusztaszabolcs, Adonyi út 46.
Weboldal: www.barokkorgona.hu/

Rácalmás Plébánia

Templom titulusa: Szent István király
Plébános: Ercsi – Nagyboldogasszony plébánia látja el
Cím: 2459 Rácalmás, Szentháromság tér 13.
E-mail: plebania.racalmas@gmail.com
Weboldal: www.facebook.com/racalmasplebania

Ráckeresztúr Plébánia

Templom titulusa: Szent Kereszt felmagasztalása
Plébános: Martonvásár – Szent Anna plébánia látja el
Cím: 2465 Ráckeresztúr, Kossuth L. u. 38.

Sárbogárd Plébánia

Templom titulusa: Szent László király
Plébános: Mészáros János
Cím: 7000 Sárbogárd, József Attila u. 18.
Telefon: (irodai): (30) 219 6816
E-mail: sb.laszlo@gmail.com

Seregélyes Plébánia

Templom titulusa: Szent Flórián vértanú
Plébános: Sárosd – Nepomuki Szent János plébánia látja el
Cím: 8111 Seregélyes, Fő u. 199.

Solymár Plébánia

Templom titulusa: Szűz Mária Szent neve
Plébános: Szemere János
Cím: 2083 Solymár, Templom tér 8.
Telefon: (26) 360 341
E-mail: solymarkatolikus@gmail.com

Söréd Plébánia

Templom titulusa: Szent Mihály
Plébános: Bodajk – Segítő Szűz Mária plébánia látja el
Cím: 8072 Söréd, Rákóczi u. 46.

Szabadbattyán Plébánia

Templom titulusa: Szent Imre
Plébános: Mayer László
Cím: 8151 Szabadbattyán, Csíkvár tér 13.
Telefon: (22) 363 049
E-mail: szabadbattyanplebania@gmail.com

Százhalombatta Plébánia

Templom titulusa: Szent László
Plébános: Illéssy Mátyás
Cím: 2440 Százhalombatta, Szent László út 59.
Postacím: 2440 Százhalombatta, Pf. 32.
Telefon: Irodai tel.: (23) 951 323
Plébánia: (23) 788 170
Mobil: Plébános: (30) 991 9991
E-mail: battaplebania@freemail.hu
Weboldal: www.battaplebania.hu/

Szfvár–Almássy telep Plébánia

Templom titulusa: Krisztus Király
Plébános: Szfvár–Öreghegy – Magyarok Nagyasszonya plébánia látja el
Cím: 8000 Székesfehérvár, Zsolt u. 30.
Postacím: 8000 Székesfehérvár, Budai út 224.
Telefon: (22) 304 085 (az ellátó plébánia telefonszáma)

Szfvár–Belváros Plébánia

Templom titulusa: Szent István király
Plébános: Dózsa István
Cím: 8000 Székesfehérvár, Arany János u. 9.
Telefon: (22) 315 114
E-mail: szfvarbelvaros@gmail.com
Weboldal: www.belvaros.eu

Szfvár–Maroshegy Plébánia

Templom titulusa: Szent Kristóf
Plébános: Szfvár–Vasútvidék – Jó Pásztor plébánia látja el
Cím: 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 4.
Mobil: * (30) 322 8227

Szfvár–Öreghegy Plébánia

Templom titulusa: Magyarok Nagyasszonya
Plébános: Tornyai Gábor
Cím: 8000 Székesfehérvár, Budai út 224.
Telefon: (22) 304 085
Weboldal: www.facebook.com/Oreghegy

Szfvár–Szárazrét Plébánia

Templom titulusa: Fatimai Boldogasszony
Plébános: Szfvár–Felsőváros – Szent Sebestyén vértanú plébánia látja el
Cím: 8000 Székesfehérvár, Farkasvermi u. 23.

Szfvár–Vasútvidék Plébánia

Templom titulusa: Jó Pásztor
Plébános: Tóth Tamás
Cím: 8000 Székesfehérvár, Kaszap István u. 1.
Mobil: *(30) 322 8227
E-mail: prohaszkatemplom@gmail.com
Weboldal: www.prohaszkatemplom.hu

Szfvár–Víziváros Plébánia

Templom titulusa: Jézus Szíve
Plébános: Szfvár–Belváros – Szent István király plébánia látja el
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 32.
Weboldal: www.belvaros.eu

Szigetszentmárton Plébánia

Templom titulusa: Szent Márton
Plébános: Ráckeve – Keresztelő Szent János plébánia látja el
Cím: 2318 Szigetszentmárton, Templom u. 1.

Tabajd Plébánia

Templom titulusa: Szent Kereszt felmagasztalása
Plébános: Martonvásár – Szent Anna plébánia látja el
Cím: 8088 Tabajd, Petőfi S. u. 10.

Tárnok Plébánia

Templom titulusa: Rózsafüzér királynéja
Plébános: Sóskút – Kisboldogasszony plébánia látja el
Cím: 2461 Tárnok, Fő u. 59.
Weboldal: soskutiplebania.hu/

Tatabánya–Bánhida Plébánia

Templom titulusa: Szent Mihály
Plébános: Gedő Attila
Cím: 2800 Tatabánya, Gellért tér 6.
Telefon: (34) 337 422
E-mail: banhidaiplebania@gmail.com
Weboldal: tatabanyaplebania.hu

Torbágy Plébánia

Templom titulusa: Szűz Mária neve
Plébános: Törökbálint – Szűz Mária bemutatása plébánia látja el
Cím: 2051 Biatorbágy, Dózsa György u. 8.
Telefon: (23) 311 411
E-mail: plebania@torbagy.hu
Weboldal: torbagy.hu

Törökbálint Plébánia

Templom titulusa: Szűz Mária bemutatása
Plébános: Bohn István
Cím: 2045 Törökbálint, Munkácsy Mihály u. 78.
Telefon: (23) 336 005
E-mail: torokbalintiplebania@gmail.com

Úrhida Plébánia

Templom titulusa: Nagyboldogasszony
Plébános: Szabadbattyán – Szent Imre plébánia látja el
Cím: 8142 Úrhida, Templom u. 2.
E-mail: urhidatemplom@gmail.com

Velence Plébánia

Templom titulusa: Szent István király
Plébános: Récsei Norbert István
Cím: 2481 Velence, Fő u. 70.
Telefon: (22) 368 298
E-mail: velencerkplebania@gmail.com

Vértesacsa Plébánia

Templom titulusa: Szent Kereszt feltalálása
Plébános: Lovasberény – Sarlós Boldogasszony plébánia látja el
Cím: 8089 Vértesacsa, József Attila u. 1.

Vértesboglár Plébánia

Templom titulusa: Assisi Szent Ferenc
Plébános: Csákvár – Szent Mihály főangyal plébánia látja el
Cím: 8085 Vértesboglár, Kossuth tér 1.

Zámoly Plébánia

Templom titulusa: Szent Lőrinc vértanú
Plébános: Bodajk – Segítő Szűz Mária plébánia látja el
Cím: 8081 Zámoly, Kossuth L. u. 48.